Image
"Dancz Boglárka (másnéven Pán Péter) vagyok 15 éves. 6 éves korom óta táncolok versenyszerűen és lassan 5 éve csatlakoztam a New Step Fitnesz és táncstúdióhoz. 2016-ban elmentem életem első edzőtáborába ebben az egyesületben és ezután beválogattak az Üzenet táncszínházba, amivel bejártuk az országot és aminek a tagja vagyok azóta is. Az egyesületen belül nagyjából 3 éve szóbakerült a légtorna és én is kipróbáltam. Először pestre jártunk fel légtornázni majd Reni,Betti és Anna elvégeztek egy légtorna edzői tanfolyamot, így már Szolnokon is tarthattak önálló edzéseket, amikre azóta is járok és nagyon szeretem, mivel nagyon szabadnak érzem magam a levegőben és hasznos is mivel az összes testrészemet átmozgatja és erősebb, valamint hajlékonyabb is lettem tőle. Voltam már 3 világbajnokságon, ahol a legjobb eredményeim csapat 3.hely és formáció 2.hely. Országon belül egyéniben,duóban és csapatban is sok versenyen indultam, ahol sikerült szép eredményeket elérnünk. Légtorna versenyekre még csak egy éve kezdtünk el járni, azóta 3 versenyen voltunk, ahol sikerült hammockban,karikában és loopsban első helyet elérnem. Most nyáron pedig az edzők említették, hogy lesz még egy táncszínházas előadás más témával és ennek a témája a Pán Péter. Rögtön nagyon izgatott lettem mikor megtudtam, mivel már egy ideje nem tudtunk menni fellépni a vírus miatt. Ezután pedig megtudtam, hogy én leszek Pán Péter. Nagyon, nagyon, nagyon izgatott és boldog lettem (és azóta is az vagyok). Miután megtudtam hetekig nem bírtam kiverni a fejemből és anyukámnak minden nap mondogattam. Ez az új műsor nagyon sokat jelent már most számomra, pedig még niincs befejezve. Nagyon várom már, hogy újra a színpadon szerepelhessek.”

Dancz Boglárka

Pán Péter