![Image](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/backnew5.jpg)
Egyesületünket 2012-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy egy kis közösséget teremtsünk olyan óvodáskorú, kisiskolás, kiskamasz és nagykamasz gyerekek számára, akik nem otthon akarnak ülni a TV vagy a számítógép előtt, hanem mozogni vágynak és tanulni!
2016-ban már több szakosztályunk van. Legnagyobb az akrobatikus látványtánc, ami jelenleg 70 versenyzővel működik. A lányok évenként több szövetségnél mérettetik meg magukat. Ahol több korcsoportban, számos koreográfiával nevezünk. 3 éve alapítottuk meg Üzenet táncszínházunkat. A 24 fős társulat az országot járva mutatja be produkcióját. Ebben az évben elmondhatjuk, hogy minden megyében láthatták már az előadásunkat. Legfiatalabb a légtánc, amit 2017-ben kezdtük tanulni, jelenleg már mi tanítjuk.
Az edzések szép és gazdag eszközparkkal berendezett edzőteremben folynak. A gyerekek egészséges fejlesztésére sokat áldozunk. Az akrobatikus elemek megtanulásához a terem teljesen le van fedve tatami szőnyeggel, az ugrások segítségéhez több airtrack szőnyeg is beszerzésre került!
Játékos és akrobatikus foglalkozások keretein belül a gyerekek olyan gyakorlatokat tanulnak meg, melyek nemcsak a mozgásfejlődésüket segítik elő, hanem önbecsülésüket, testtudatukat és egyéb képességeiket is fejleszti. Mindemellett ebben a kicsiny közösségben összetartásra, szeretetre és egymás tiszteletére is neveljük őket. Nem egymás legyőzése, hanem egymás segítése a cél!
És, hogy komolyan foglalkozunk a sporttal, azt mi sem bizonyítja jobban, mint versenyeredményeink. Az országos megmérettetéseken növendékeink mindig előkelő, dobogós eredményeket érnek el!
Az újonnan csatlakozni vágyó gyerekeket nagy szeretettel várjuk!
![Image](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/line3.png)
A MI KIS CSAPATUNK
![Sánta Renáta](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/Sánta-Renáta-v3.jpg)
![Barna Melinda](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/Barna-Melindav2.jpg)
![Prágay Zsuzsanna](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/Prágay-Zsuzsannav3.jpg)
![Sánta Bettina](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/Sánta-Bettinav2.jpg)
![Rédei Marcell](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/Rédei-Marcellv3.jpg)
![Nemes -Tóth Janka](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/Nemes-Tóth-Jankav2.jpg)
![Molnár Dorina](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2019/07/Molnár-Dorinav2.jpg)
Főtámogató:
![Image](https://www.newstep.hu/wp-content/uploads/2020/05/coralog_sz_vil-300x300.jpg)