III. SilkDance Légtánc
Verseny

2024. ÁPRILIS 13-14.

Megtelt!

Helyszín: Szolnok, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Színházterme
Cím: 5000 Szolnok, Hild János tér 1.

VERSENYSZABÁLYZAT

Általános tudnivalók

Versenyterület: 7x10m-es színpad. Borítása balettpadló, alatta tatami szőnyeg. Eszköz alatt puha szőnyeg.

Minden versenyző a saját felelősségére versenyez!

A versenyzők versenyzésre alkalmas egészségügyi állapotáért a szülők, valamint a csapatvezetők felelősek. A koreográfiák elemeinek összeállításáért és azok nehézségi fokának megválasztásáért a csapatvezetők felelősek.

Bármely olyan sérülésért, ami a produkció bemutatása közben, vagy az azt megelőző bemelegítés, gyakorlás közben történik, a szervezők és a helyszínt biztosító intézmény felelősséget nem vállal.

A csoportvezetők és az egyéni versenyzők a nevezésben leadott adatok valódiságáért és azok pontosságáért felelősek.

A versenyző köteles követni a verseny menetét és időben, a saját produkciója előtt legalább 3 produkcióval megjelenni a színpad mellett.

A versenyző vagy csoport köteles a felkonferálástól számított 5 másodpercen belül a színpadon megjelenni.

A jelentkezési lap visszaküldésével a versenyszabályzatot elfogadottnak tekintjük.

A versenyprogram tájékoztató jellegű, az előre betervezett fellépési idő előtt fél órával a produkcióknak versenyzésre készen kell állniuk.

Image
SZÍNPAD
Image
MELEGÍTŐ TÉR

I.Versenykategóriák

Baby 6 éves korig
Mini
7-9 évesek 
Junior I.  10-13 évesek 
Junior II.  14-18 évesek 
Felnőtt I.  19-30 évesek
Felnőtt II.  30+ évesek 
(nevezések alapján tovább bontható)

Vegyes korcsoportú duók, szinkronok és csapatok az idősebb versenyző korcsoportjában versenyezhetnek.
A versenyzők egyéniben nevezhetnek kezdő, illetve haladó kategóriába.
Duo, csapat és szinkron esetében nincs kezdő és haladó külön, a haladó szabályzat érvényes mindegyikre.

Kezdő kategóriába nevezhet, aki:
Még soha nem versenyzett vagy maximum 1 versenyen vett részt és nem ért el dobogós helyezést (legalább 5 versenyző indult a kategóriájában). 
Ebben a kategóriában bronz, ezüst vagy arany minősítést kapnak a versenyzők. Mindenki éremmel és oklevéllel térhet haza. Aki az előző versenyen kategória győztese lett, középhaladó kategóriában kell indulnia.

Középhaladó:
Vett már részt versenyen, de nem ért el első helyezést. /max kezdő kategóriában/ (legalább 4 versenyző indult a kategóriájában)
Nem indult még profi kategóriában vagy nem ért el ott dobogós helyezést és Európa- és Világbajnokságon.

Haladó:
Versenytapasztalattal rendelkező, rutinosabb versenyzők, akik már többször értek el dobogós helyezést is versenyeiken.
Európa- vagy Világbajnokságon már indult.
Az első 3 helyezett érmet és oklevelet, további helyezések oklevelet kapnak.

II. Versenyszámok

Karika:
Egyéni (női, férfi), duó (egy eszközön), csapat 3-4 fő (egy eszközön), szinkron max. 3 eszközön

Silk:
Egyéni (női, férfi), duó (egy eszközön), csapat 3-4fő (egy eszközön), szinkron max. 3 eszközön

Hammock:
Egyéni (női, férfi), duó (egy eszközön), csapat 3-4fő (egy eszközön), szinkron max. 3 eszközön

Freestyle:
pl. lengőrúd, háló, trapéz, spirál, kocka stb.

Gyakorlat közben lehet az emelőt használni, ezt a nevezésnél jelezni kell.

A korosztályi besorolásnál a verseny napján betöltött életkort kell figyelembe venni. Nem megfelelő kategória választás esetén a zsűri átsorolhatja a versenyzőt / versenyzőket a megfelelő kategóriába, akár az eredményhirdetést megelőzően. Az egyes kategóriákhoz tartozó további kritériumokat a “Technikai követelmények” szabályozzák.

Erőszakos, agresszív megjelenés tilos, egyúttal kizárást von maga után.

III. Zene

Kezdő kategória: Minimum 2:00, maximum 2:30 hosszúságú lehet.

Középhaladó: Minimum 2:30, maximum 3:00

Haladó: Minimum 3:00, maximum 3:30 hosszúságú lehet.

A választott zenét MP3 formátumban 2024. március 31-ig szükséges elküldeni a newstepsilkdance@gmail.com e-mailcímre.

A fájl neve tartalmazza a versenyző nevét, az eszközt és a kategóriát, duo/csapatok esetén pedig a produkció nevét. A pendrive-on legyen tartalék zene is a helyszínen.

IV. Kötelező elemek

(A VTP - I. Légtorna Fesztivál szabályzata alapján)

Az egyéni versenyzőknek bele kell építeniük a versenyszámaikba bizonyos kötelező elemeket:

  • 3 mp-ig kitartott lazasági-, erő-,
  • dinamikus elemeket.
  • A páros kategóriák versenyzőinek pedig további szinkron pozíciókat és letartásokat, (az egyik versenyző tartja a másikat) is alkalmaznia kell.

Ezeket a versenyző vagy versenyzők szabadon választhatja/választhatják ki.
A pontozás tekintetében az a fontos, hogy a versenyző(k)nek meg legyen a kategóriánként előírt kellő számú elem.
Kezdőknek a gyakorlatban legalább 2 erő-, 2 lazasági- és 1 dinamikus elemet kell bemutatni.
A Freestyle és hammock versenyszámok kötelező elemei azonosak a Karika/Silk versenyszám kötelező elemeivel.

Karika (középhaladó-haladó)

Mini, Junior I-II. kategória
– Forgás (előre/hátra)
– Egy kézen, illetve egy lábon kitartott elemek: minimum 1 db
– Lazasági elemek: minimum 3 darab
– Erőelemek: minimum 2 darab
– Dinamikus elemek: minimum 1 darab

Felnőtt I. női kategória
– Minimum 2 darab forgós elem
– Lazasági elemek: minimum 4 darab
– Erőelemek: minimum 3 darab
– Dinamikus elemek: minimum 3 darab

Felnőtt férfi kategória
– Lazasági elemek: minimum 4 darab
– Erőelemek: minimum 4 darab
– Dinamikus elemek: minimum 3 darab

Páros kategória
– Szinkron pozíciók: minimum 2 darab
– Letartások: minimum 2 darab
– Páros lazasági elemek minimum 2 darab
– Páros erőelemek: minimum 1 darab

Páros kategória esetén elvárt együttműködési követelmények:

Páros kategória esetén a zsűri figyelembe veszi a két versenyző közötti összhangot. Mindamellett, hogy a zenének és a kosztümnek harmóniában kell lennie a produkcióval, fontos, hogy a két versenyző is harmonikusan mozogjon együtt, figyeljenek egymásra.

Szinkron kategória (max. 3 felfüggesztés)

Fontos a tükörmunka harmóniája
-Minimum 2 forgós elem
-Minimum 3 lazasági elem

-Minimum 2 db hajlékonysági elem
-Minimum 3 erőelem
-Minimum 1 egy kezes elem

Silk (középhaladó-haladó)

Mini, Junior I-II. kategória
-Minimum 1 db leforgás
-Minimum 1 db 3 mp-ig kitartott lazasági elem
-Hajlékonysági elemek: minimum 3 db
-Erőelemek: minimum 1 db
-Dinamikus elemek: minimum 1 db

Felnőtt I. női kategória
-Minimum 2 db leforgás
-Lazasági elemek: minimum 3 db
-Hajlékonysági elemek minimum 2 db
-Erőelemek: minimum 2 db
-Dinamikus elemek: minimum 1 db

Felnőtt férfi kategória
-Lazasági elemek: minimum 3 db
-Erőelemek: minimum 3 db
-Dinamikus elemek: minimum 1 db
-Minimum 2 db leforgás
-Minimum 1 db 1 méternél nagyobb zuhanás

Felnőtt II. kategória
-Lazasági elemek minimum 3 db
-Erőelemek minimum 1 db
-Dinamikus elemek minimum 1 db
-Leforgások minimum 1 db nagyleforgás

Páros kategória
-Minimum 2 db erőelem
-Letartások minimum 3 db
-Letartásban történő lazasági elemek minimum 1 db
-Letartásban történő hajlékonysági elemek minimum 1 db
-Páros, letartott erőelemek minimum 1 db

Páros kategória esetén elvárt együttműködési követelmények:

Páros kategória esetén a zsűri figyelembe veszi a két versenyző közötti összhangot. Mindamellett, hogy a zenének és a kosztümnek harmóniában kell lennie a produkcióval, fontos, hogy a két versenyző is harmonikusan mozogjon együtt, figyeljenek egymásra.

Szinkron kategória (max. 3 felfüggesztés)

Fontos a tükörmunka harmóniája
-Minimum 3 db lazasági elem

-Minimum 2 db Hajlékonysági elem
-Minimum 1 db erőelem
-Minimum 1 db kisleforgás
-Minimum 1 db szimpla vagy dupla nagyleforgás

V. Ruházat


Minden testrésznek fedettnek kell lennie, kivételt képez ez alól a kéz,
hát, ahol derékmagasságtól vállig engedélyezett, hogy szabad legyen a testrész. A karon és a lábon is engedélyezett a testtüll, harisnya.

ZSŰRI

VINCZE TÜNDE
VINCZE TÜNDEHortobágyi Károly Díjas Artistaművész, légtorna szaktanár. A Baross Imre Artistaképző munkatársa és a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnöke.
A cirkusz világában egy rendkívül nehéz, ám nagyon látványos légi szám, a selyemszalagos légtorna nagyasszonyaként emlegetik őt. Hazánkban Tünde honosította és népszerűsítette a silk produkciokat. Elsőként rendezett Légtorna bajnokságot 2011-ben. Televíziós show műsorok cirkuszi koreográfusa. Bármit megtesz a műfaj népszerűsítéséért: a Cirkuszok Éjszakáján például a Hősök tere felett helikopterről függeszkedett tissue-jával, hogy elkápráztassa a közönséget. Életfeladatának tekinti, hogy a légtorna minden ágában, a tehetségek sportverseny keretein belül mérhessék össze a tudásukat a világ minden táján.
    RÁTÓTI DÁNIEL
    RÁTÓTI DÁNIELKétszeres Budapest bajnok standard táncos, pontozó bíró, diplomás pedagógus, jelenleg a SpílerTV sport csatorna, TV2 Média Csoport gyártásvezetője.
    Gyerekkora óta fontos szerepet kapott a sport, a tánc. A pozitív gondolkodás, a mozgás szeretete jellemzi.
      SZLAVKOVSZKI ZSOLT
      SZLAVKOVSZKI ZSOLTArtistaművész
      Karrierje 15 évesen kezdődött ahol a Kismenők című Tehetsegkutato televíziós show műsor ezüst érmese lett. A Baross Imre Artistaképző diploma éve után a 13. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon különdíjat nyert. Rengeteg show-műsor fő attrakciója a különleges Légtorna és Handstand produkciója. Nemzetközi sikereket is maga mögé tudhat, fellépett Monte Carlo, Svájc, Luxemburg nemzetközi műsoraiban. Segíti a fiatal tehetségeket.

        VI. Pontozási rendszer

        A VTP - I. Légtorna Fesztivál szabályzata alapján

        Elvárások

        Valamennyi versenyszám esetében elvárás, hogy a versenyző a bemutatott gyakorlatának legalább 95%-át az adott eszközön hajtsa végre. Egyéni gyakorlat során a talajon a koreográfia kb. 10 mp lehet.
        Az egyéni silk és karika gyakorlatok közben nem lehet lejönni az eszközről (csak beforgatni).
        A páros silk és karika gyakorlatok esetében 3x 15 mp -re van lehetőség a talajt érinteni.

        Értékelések

        Művészi Pontok: 
        A maximum adható pontozási érték: 10 pont

        Külön pontszámok:

        • A bemutatott koreográfia eredetisége
        • A bemutatott mozdulatok, elemek, kombinációk, összekötések kivitelezése
        • Művészi önkifejezés, érzelem megjelenítése, kifejezése
        • A koreográfia és zenei összhang
          ______________________________________
          Maximum elérhető érték: 40 pont

        Technikai értékelés:

        • A bemutatott elemek, és mozdulatok tiszta, pontos kivitelezése
        • A bemutatott gyakorlat nehézségi foka
        • Hajlékonyság
        • Erő, dinamika
        • A mozdulatok folyamatossága, gördülékeny összekötések
          ______________________________________
          Maximális pontszám: 50 pont

        Páros és szinkron gyakorlatok esetében:

        • Együttműködés, szinkronitás kivitelezése
        • Letartott elemek erőssége, minősége
          ______________________________________
          Maximális pontszám: 20 pont

        Az elérhető összpontszám az egyéni versenyszámokban: 90 pont
        A páros és szinkron versenyszámokban: 120 pont

        Azonnali kizárás

        A zsűri a koreográfia kivitelezése közben bármikor megállíthatja a versenyzőt, amennyiben:

        • A versenyző testi épsége, egészsége veszélyben van.
        • Nem tartja be a szabályokat.

        Kezdő: A versenyzők arany/ezüst/bronz minősítést kapnak.

        Haladó: A versenyzők az elért összpontszám alapján kerülnek rangsorolásra. A legmagasabb pontszámot elért versenyző lesz az első helyezett. Pontegyenlőség esetén az a versenyző végez a rangsorban előrébb, akinek a művészi pontjai magasabbak.

        VII. Díjazás

        A Zsűri döntése alapján az összes versenyző között átadásra kerülnek:

        • Szervezői különdíj
        • Zsűri különdíja
        • Előadóművészeti különdíj
        • Technikai különdíj
        • Legifjabb tehetség
        • Legtöbb eszközön induló versenyző
        • Abszolút győztesek (első 3)
        • Legeredményesebb egyesület

        A versenyen két eredményhirdetést tervezünk, egyet napközben és egyet a verseny végén. A különdíjak az utolsó eredményhirdetésen kerülnek átadásra.

        Vitás kérdésekben a zsűri elnöke hozza meg a végső döntést, a zsűri döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség. A versenyzők a verseny ideje alatt nem léphetnek kapcsolatba a Zsűri tagjaival. Az eredményhirdetés idején minden versenyzőnek a versenyen viselt kosztümben, sminkben és frizurával kell a színpadon megjelennie.

        VIII. A jelentkezés feltételei a versenyzőnek

        Jelentkezési határidő és nevezési díjak befizetése: 2024. március 10.
        A nevezési díjat az egyesület egyben utalja el.
        A felelősségvállalási nyilatkozatot aláírva vissza kell küldeni vagy a regisztrációnál leadni a verseny napján.

        A szabályrendszer teljeskörű megismerését és elfogadását, a jelentkezési lap beadásával a jelentkező elfogadja.

        Be kell küldenie a választott zenét MP3 formátumban.

        IX. Nevezési díjak:

        Egyéni kategória: 19 000 Ft / fő, második és harmadik egyéni produkció 15 000/fő/produkció

        Duó, csapat, szinkron kategória összesen: 26 000 Ft

        A nevezési díj kategóriákként értendő.

        A nevezési díjak befizetését követően, utólagos reklamációt nem tudunk elfogadni!

        Határidő: 2024. Március 10.

        A nevezési díjak befizetése:

        Számlatulajdonos neve: Új Lépés Fitnesz és Táncstúdió
        Bankszámlaszám: 
        Erste Bank 11600006-00000001-97528471
        Közleménybe: Egyesület neve(magánszemély esetén: versenyző neve) + nevezési díj + Silkdance

        Eszközhasználati kérelem beküldése egyeztetésre, illetve jóváhagyásra: 2024. február 29-ig a newstepsilkdance@gmail.com e-mailcímre.

        X. Távolmaradás és annak szankciói

        A nevezési/részvételi díjak vissza nem térítendők.

        XI. Feltételek a videó felvételek készítésével és fotózással kapcsolatban

        A Szervezőnek jogában áll felvételt készíteni az eseményen történő produkciókról, versenyszámokról. Valamennyi fotó és videó felvétel a Szervező tulajdona marad, melyeket felhasználhat promóciós célokra vagy akár meg is semmisíthet, ha annak tartalma a részvételi szabályok tekintetében kifogásolható. A jelentkezéssel egyidejűleg a résztvevő lemond a róla készült fotó és videó felvételek feletti rendelkezés jogáról, illetve arról, hogy azokért bárminemű kompenzációért folyamodjon. A Szervező fenntartja a jogot a szabályokat, valamint az esemény körülményeit érintő módosításokra (halasztás, lemondás stb.). Az esemény a mindenkori törvényi szabályozás és az aktuális Kormányrendeletek maradéktalan betartása mellett kerül lebonyolításra.

        XII. A szervező kötelezettségei

        Minden résztvevőt várni fog a helyszínen ő maga vagy az általa delegált képviselője, segítője.

        A jelentkező címét kereskedelmi áruba nem bocsáthatja.

        A verseny ideje alatt orvosi ügyelet biztosítása.

        Megfelelő körülmények biztosítás a résztvevők számára (öltöző, melegítési lehetőség, próba).

        A Szervező köteles biztosítani a zsűri és a sajtó számára külön területet a helyszínen.

        A résztvevők személyes tárgyaiért a Szervező nem vállal felelősséget.

        A Silkdance Légtánc verseny Szervezője és annak képviselői nem felelnek semmilyen sérülésért vagy kárért, ami a versenyen való részvételből ered. Minden olyan kérdésben, amelyet jelen dokumentum nem szabályoz, a Szervező egyoldalúan dönthet.

        A Szervező fenntartja a jogot a részvételi szabályok megváltoztatására, amelyet weboldalán, illetve közösségi média felületein a lehető adott esetben közzétesz.

        XIII. Eszközök, biztonság

        Bármilyen kérdéses kellékkel, szerrel kapcsolatban a szervezők adnak felvilágosítást. A résztvevők saját testükön minden olyan tapadást segítő szert alkalmazhatnak, amely nem hagy maradandó nyomot a szervező által biztosított eszközön vagy a színpad felületén. Biztonsági okokból a szervező által biztosított eszközökön lakk vagy gyanta típusú tapadást segítő szerek használata tilos, a résztvevő által hozott saját eszközön pedig kizárólag saját felelősségre használható.