Image
“Zornánszki Hanna vagyok, 15 éves. Már kiskorom óta nagyon szeretek táncolni. Először balettoztam, majd tornáztam és moderntáncoltam is. Lassan 5 éve járok a New Step Fitness-hez, 4. osztályos koromban voltam az első edzésen. Azóta folyamatosan járok, ebben az évben kezdtem el a 9. osztályt. Azóta sokat fejlődtem, erősebb lettem és táncolásban is jobb lettem. A sok edzés mellett egyre több a tanulnivaló is, ezért van amikor kicsit nehéz, de nagyon szeretek ide járni, táncolni és edzeni. Ezen kívül itt vannak a barátaim, és amikor eljövök edzésre, velük mindig jobb kedvem lesz. Iskola után mindig jól esik a mozgás, mert kikapcsolódok és nem kell mással foglalkoznom, csak az edzésre koncentrálok. Amikor elkezdődött az Üzenet Táncszínház, már rögtön az elején bekerültem, amiért nagyon hálás vagyok. Magyarország összes megyéjét bejártuk, és az előadások során sok tapasztalatot szerezhettem. Az előadásokon kívül versenyekre is járunk, világbajonkságon is voltam már többször. Általában minden versenyen érünk el valamilyen jó eredményt, de nem is ez a legfontosabb, mert minden versenyen sok jó emléket szerzünk. Remélem még sokáig járhatok az egyesülethez, és folytathatom a sportolást❤️”

Zornánszki Hanna

Wendy Darling